Ó igen, kezdhetném azzal, hogy szánjam-bánjam bűnömet, az írás elmulasztását, hetek-hónapok óta... Mintha csak tegnap lett volna, hogy írtam egy szürkés hangulatú bejegyzést. Szépen összeszedtem a mondanivalóm, ahogy az lenni szokott, mikor az ember valamit nagyközönség elé kíván tárni. Be is bögyögtem, publikálni is szerettem volna, de hogy, hogy nem, elveszett az egész. Ez volt annak a napnak az a pontja, amikor a fejem bíborszínűvé változott és kijelentettem: soha többé nem írok blogot! 
Ezt a kijelentésemet természetesen ezekben a pillanatokban cáfolom, mint olyan sokszor tesszük ezt azután hogy kimondjuk: "soha, örökké". Ugyanis ezt a hetet itthon töltöttem -és ami hátravan belőle az itthon is fogom-, és miután az összes zoknit összegombolyítottam és az összes beauty-blogot elolvastam, valamit csinálnom kell amivel elütöm az időt. (És azt sem akarom, hogy szegény Bazsi megkattanjon a semmittevésben, gondoskodni kell az olvasnivalóról. Szia Bazsi!)
Mi is történt mióta nem írtam?  
Elköltöztüünk :D Juppijé! Milyen ritka esemény, a blogban 6 bejegyzés fele erről szól. :D Köszönjük szépen IrányLondon nevezetű dolgot soha többé... (Tényleg soha!) 
A munkahelyem maradt a régi, annyi különbséggel hogy mostmár Mátéval együtt dolgozunk. Viszont erősen gondolkozok a váltáson, de majd meglátjuk.
Ezen a héten beteg voltam/vagyok, tegnap voltak kollégák-barátok meglátogatni, hoztak "gyógyuljmeg" ajándékot, és még Máté is csokorral állított haza :) Irtó rendesek voltak mindnyájan! Köszi skacok! :))

Voltam otthon is, Magyarországon, meglátogattam kis családom. Egyedül, Máté nélkül. Féltem, hogy el fogok tévedni, hiszen ő a "GPS", de megoldottam a helyzetet, többé-kevésbé. Az indulás izgalmas volt, ugyanis reggel sikerült lekésni a helyijáratos buszt, ami a Victoria-ra vitt volna (vitt is, csak a későbbi), ahonnan a transzferbusz indult. Így hát persze abból is csak az egyel későbbi jutott. Ez azt jelentette, hogy 7 percem volt befutni a kapuhoz, és jelenteni hogy itt vagyok, egy olyan reptéren ahol még életemben sosem jártam. Szaladtam mindenen és mindenkin keresztül, akárcsak a Hollywood által futószalagon termelt romantikus filmek  hősszerelmesei. Odakint zuhogott, én pedig nyáriruhában és pántos szandálban próbáltam elérni a gépemet. 
Csak sikerült, diadalittasan álltam sorba. Abba a sorba, ahol elveszik a repülőjegy két papírjából az egyiket, illetve elvették volna, ha otthon nem hagytam volna :D Szerencsére a "papírbeszedőcsaj" elnézte ezt az apró hiányosságot...
Megérkeztem Budapest repterének maradványaira, és elkezdődött a dolgokra való rácsodálkozás. Elsőként az időjárás. 36°C. A reptéri pénzváltónál a GBP árfolyama... 310 forintot kaptam egy fontért. Aztán vennem kellett egy BKV busz vonaljegyet (vagy mi a neve, sose voltam pesti). 420 Ft. Az első gondolatom az volt, hogy "Komolyan?", Aztán az: "Itt is annyi egy vonaljegy". :D Aztán hazavonatoztam. Szolnok-Kunszentmárton távolság többnek tűnt mint a London-Szolnok, repülőstől, vonatostól... A régentapasztalt sör és pisiszag változatlan a vonatok plusszszolgáltatásait tekintve.
A vonatozás javára legyen írva a 33% "Üzletpolitikai kedvezmény" amit bezsebeltem. :D
Mire végre eljutottam haza, már csak egy zuhanyzásra vágytam.
Mégis egy hatalmas adag szeretet kaptam, mind az 5 napon keresztül. Raktároztam egy kicsit, családból, barátokból, napfényből, Tiszából, és persze magyar kajákból :D A mihamarabbi viszontlátásra!
Visszafelé már ismertem a terpet, nem volt semmi zűr. (Leszámítva hogy rájöttem, 2 bőrönddel nem érdemes mozgólépcsővel próbálkozni. Aucs!)
Itthon várt a kedvesem, és a (azt hiszem már mondhatom) közös barátunk, Hollandiából. Én kedden jöttem, ő szombatig maradt. Igaz hogy dolgoztam, de jó volt kicsit együtt lenni, beszélgetni, a srácok mentek erre-arra, jó volt látni hogy jól érzik magukat :)
Aztán visszazöttyentünk a hétköznapokba. Kicsit sem unalmas, mindig történik valami! Sok új barátot szereztünk az utóbbi időkben, és ez jó. Minden héten van egy kis nyüzsi. :)
Végezetül pár szót rólunk, mert ugye nincs is jobb mint mások magánéletében turkárlni könyékig...
Teljesen jól megvagyunk még mindig, mosolygunk, nevetünk, kacagunk, nézzük az Játékokat, közben is nevetünk, mindig. Néha nem, de aztán megint. :)) Szóval röviden ennyi. Szeretjük egymást, boldogok vagyunk, köszönjük! 
Még biztosan van egy csomó-csomó dolog amit le akartam írni, de elfelejtettem, meg egyébként is már 64678765434567 betűt írtam. Csókacsaládnak! (Nem ismerek egyetlen csóka családot sem. :o )